Az elkövetkező két héten tevékenységünkkel a Tengerpartra látogatunk. Május 6-tól a Przymorze Galériában újabb alkalom nyílik Mark Seliger-nek a Lavazza 2011 naptárát alkotó fotóinak bemutatására. A kiállítást a mi mobil standunk kiséri, tehát a háromkerekű kocsiés a kávébár kivételesen sikeres keveréke – amely természetesen Lavazza-t fog felszolgálni (az éjszakai bevásárláshoz – tökéletesen passzol!). Érdekes hátteret fog adni a kiállításunknak a híres „Zöld fal”; ez egy élő növényből álló monumentum és egyben Európa ezen felének legnagyobb függőleges irányú tájrajzi alkotása. Május 7-én Gdynia-ban leszünk, hogy segítsük és díjazzuk az Európai Futás résztvevőit. Ez a 10 km távú futóverseny a XIX. Testvérvárosi Olimpia záróakkordja lesz, ahol egész Európából indulnak fiatal sportolók.
Idén Oroszország, Litvánia, Lettország, Németország és Svédország és képviselteti magát indulókkal. Az Európai Futás útvonala a múlt hónapban megkapta a PZLA Lengyel Atlétikai Szövetség homologizációját, ami azt jelenti, hogy az ott elért eredmények beleszámítanak a PZLA táblázataiba, valamint minden futó biztos lehet benne, hogy sikerült teljesíteni a pontosan 10 000 métert kitevő távot. A legjobbakra termékeinkből összeállított kosarak várnak – a Mokate és a Lavazza reklámhirdetésekkel a háttérben. Érdemes megemlíteni, hogy a fent említett futás mellett a Mokate mind a 18. sportkategóriában a díj adományozója. Ezzel természetesen nem zárul le a cég Tengerparti látogatása. Már május 22-én a „Pomorze-i Galéria” születésnapja alkalmából újra megjelenünk ott, többek között díjátadóként, ahol Lavazza espresso gépeket adunk át.